*Lexikon

Horthy Miklós 1868 ban született. Tengerésztisztnek tanult. Hosszú ideig Fernc József szárnysegédje volt. Az első Világháborúban a Novarra cirkáló parancsnokaként Otrantónál győztes tengeri ütközetet vív, ahol megsebesül. A háború Elvesztése után visszavonul Kenderesre a birtokára. Az1919 es vörös terror tombolásakor a Szegeden gyülekező forradalom ellenes antikommunista tisztek meghívják, hogy álljon az élükre. Itt szervezi meg az u.n. Fehér hadsereget, mely a „ Kommun” bukása után helyreállítja a törvényes rendet. 192o ban Kormányzóvá választják és 24éven át vezeti az országot. Vezetésével üzenünk hadat a Szoviet Uniónak, de amikor a szoviet csapatok elérik az ország határát,1944 okt. 15 –én váratlanul bejelenti a rádióban, hogy Magyarország feltétel nélkül leteszi a fegyvert. Ezzel az ország lakósságának nagyrésze nem értett egyet. Még a tisztikar sem, pedig az esküt tett Horthyra. De ezt a parancsát megtagadták és tovább folytatták a harcot az ellenség ellen. Horthy ekkor lemondott és átadta a hatalmat Szálasinak, aki a harc továbbfolytatása mellett volt. A háború után Horthyt megidézték a Nürnbergi törvényszék elé, de ott nem találták bűnösnek. –Ezért hazug állítás a kommunisták által évtizedekig hangoztatott “Horthy fasizmus” -1945 után előbb Németországban majd Porttugáliában telepedett le. Itt halt meg 1957 ben.

Szálasi Ferenc 1897 ben született. A katonatiszti pályát választotta élethivatásának. 1936ban vezérkari őrnagy, de lemond rangjáról, hogy a politikának szentelhesse életét. Ugyanis a Hadsereg tisztjei nem politizálhattak és Szálasi úgy látta, hogy az ország, a nép, a nemzet szomorú sorsán csak a politikán keresztül lehet változtatni.Megalakította pártját a Hungarista Nemzetiszocialista Mozgalmat mely programjába vette többek között, a nagybirtokrendszer megszüntetését, a földosztást, a gyári munkások haszonrészesedését. E program olyan népszerű volt, hogy az 1939-es Választásokon a szavazatok 3o%-át szerezték meg. Csepelen a 7 jelölt közül 5 hungaristát választottak meg a munkások. Horthy, földbirtokosokból, gyárosokból és bankárokból álló uralkodórétege nem engedhette, hogy a nemzetiszocialista eszmék terjedjenek ezért üldözték öket. A pártot többször betiltották, Szálasit három évre elitélték.

1944 okt. 15. én, a sikertelen kiugrási kisérlet után, Horthy lemondott .és Szálasit nevezte ki kormányfőnek. Szálasinak mint Nemzetvezetőnek az irányításával hat hónapig tartóztattuk fel a Szoviet és román hadsereget. Ezért a háború után mint “háborús bűnöst” koncepciós per keretében halálraitélték és 1946 márc. 12. én három társával együtt egyszerre kivégezték. A 298-as Parcellában jeltelen gödörbe raparták el és ma is ott nyugszik sokszáz kivégzett bajtársával együtt.

Hungarista mozgalom. Az 1930-as években a nemzeti és szocialista eszméknek elkötelezett, alapvető társadalmi változtatást hirdetve több párt alakult. Legjelentősebbek voltak: Nemzeti Akarat Pártja, Nyilaskeresztes Párt, Hungarista Mozgalom, Nemzeti Front. E pártok mindegyike tüske volt az akkori úri Magyarország vezetőinek szemében, ezért e pártokat sorra betiltották, vagy a sorozatos zaklatás következtében önmagukat oszlatták fel. Mikor Szálasi a börtönből kiszabadult 1939-ben, Hubay Kálmánnal közösen “Nyilaskeresztes Párt, Hungarista Mozgalom” néven új Nemzetiszocialista eszméket valló pártot alapítottak. Jelvényük lett a nyilaskereszt,közepén a “H” betűvel. Ez az egyesített párt ért el 3o%-os erdményt az 1939 –es választásokon. Ez a párt volt az amelyik 1944, okt. 15.-én átvette a hatalmat és a honvédő háború továbbfolytatása mellett döntött

Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség /KABSZ/ Az orosz frontot, a Donkanyart megjárt katonákat leszerelték és mentesítették a további szolgálat alól. Ezek a katonák "testközelből” ismerték a szoviet rendszert és amikor felrémlett a veszélye, hogy Magyarországot is megszállják a szoviet csapatok, önként jelentkeztek a honvédő harcra. Mivel volt alakulataik nem számoltak velük, vagy időközben átszervezték azokat, a KABSZ.-ba jelentkezők önálló alegységeket hoztak létre és Egy-egy magasabb egység kötelékébe nyertek beosztást.

 AntiBolsevista Ifjúsági Tábor /ABIT/ Azok a 16-17 éves fiatalok, akiket koruknál fogva a Hadsereg nem vett be sorai közé, de harcolni akartak a bolsevizmus ellen,és a Leventemozgalom keretében folyó kiképzés során már rendelkeztek alapvető katonai ismeretekkel,az ABIT. keretében szerveződtek harcoló egységekké. Főleg a korszerű páncéltörő fegyverek /páncélököl, páncélrém/ kezelésében szereztek gyakorlatot és alegységenként a különböző csapattestekhez lettek vezényelve, ahol az idősebb, tapasztalt katonák segítségével, irányításával kiemelkedő harci eredményeket értek el. A Budapestet ostromló szoviet páncélosok küzül sokat az ABIT.tagjai semmisítettek meg.

Hungarista Légió A Háború során egyes fontos intézmények, üzemek tagjai felmentést kaptak a katonai szolgálat alól, pl. MÁV dolgozók, Póstások, a BSZKRT, az Állami hivatalok, a Hadiüzemek dolgozói. Azonban a front közeledtével egyes intézmények kénytelenek voltak beszüntetni tevékenységüket. /Bombázások, nyersanyag vagy energiahiány stb. miatt./ A már megszállt területek intézményeinek dolgozói közül sokan a még meg nem szállt területre, főleg a fővárosba menekültek. E “felmentettek”közül sokan harcolni akartak a közeledő kommunista veszély ellen, de mivel nem voltak besorozva, nem jártak a Keleti fronton, 16-17 évnél idősebbek voltak a Hungarista Légióba jelentkeztek, ahol rövid kiképzés után, a fegyveres pártszolgálat tagjaival együtt, az egyik legöntudatosabb harcoló egységet alkották, akik különösen Budapest védelmében tüntették ki magukat. Soraikban volt a legnagyobb a veszteségi arány.

Prónay zászlóalj Prónay Pál mint fiatal tiszt harcolt az I. Világháborúban. Mikor a Trianoni békediktátum feldarabolta az országot, az osztrákoknak odaitélt területen, öntudatos, nemzeti érzésű tisztek és lelkes, fiatal önkéntesek, Prónay Pál vezetésével megalakították a „ Lajtabánságot” és fegyverrel verték vissza a bevonuló osztrákokat. Az ügyből nemzetközi botrány kerekedett,aminek az lett a következménye, hogy a vitatott terület hovatartozásáról kénytelenek voltak népszavazást kiirni, aminek eredményeként Sopron és környéke visszakerült Magyarországhoz. Ezért lett Sopron a Hűség Városa. Prónay Pál nemsokára nyugdíjba vonult, de 1944-ben, a szoviet veszedelem látán fegyverbe hívta régi harcostársait .s mindazokat akik védeni akarták a fővárost. Egy önálló zászlóaljat hoztak létre és a védelmet irányító parancsnokság mindíg ott vetette be az egységet, ahol legnagyobb volt a veszedelem. Prónay Pál Budapest védelmében, 1945-ben, valószínüleg február 12.én a kitörésnél halt hősi halált. Holttestét nem találták meg, valamelyik ismeretlen tömegsírban nyugszik.

Egyetemi Zászlóalj A front közeledtével a különböző egyetemek egyes évfolyamait kitelepítették Németországba, hogy ott folytassák tanulmányaikat. Az itthonmaradottak a főváros ostroma idején, - legtöbbször önként,-karonként századokba szerveződve, az Egyetemi Zászlóaljba tömörültek. A harcok alatt legtöbbször a budai frontszakaszon vívtak sikeres védelmi harcokat, ami nem csak a magyar, de a német parancsnokság elismerését is kivívta.

 Fordulat éve. Az 1945-ös választáson a Kisgazda Párt 57% os győzelmet aratott. A kommunisták a remélt győzelem helyett szánalmas 17%.al kellett hogy megelégedjenek. Ebbe természetesen nem nyugodtak bele és a Szoviet Unió Valamint a megszálló Szoviet Hadsereg támogatásával megkezdték a Kisgazdapárt szétverését,a kulcspozíciók megszerzését,a potenciélis ellenfelek megsemmisítését. Ez két év alatt „ meghozta gyümölcsét”.

Az 1947-es választásokon, -Igaz, kék cédulás csalással- a Kommunista Párt lett a legerősebb. Ezután a Szociéldemokrata Pártot áruló vezetőinek segítsével meggyengítették és kikényszerítették a két pért egyesítését. 1948-ban,- ahol természetesen a kommunistáké maradt a vezető szerep.- Az új párt , a Magyar Dolgozók Pártja pedig megkezdte a totális kommunista hatalom megteremtését.

 Nagy Imre. 1896-ban született. Az I. Világháborúban orosz fogságba esett. 1917 után belépett a Vörös Gárdába és résztvett a polgárháborúban. A Cári család kivágzésénél vállalt szerepe máig tisztázatlan. 1921.ben hazatér, de 193o ban véglegesen Moszkvában telepszik le. A Sztalini tisztogatások során, amikor a magyar kommunistákat, Kun Bélával az élen, szinte kivétel nélkül likvidálják, Nagy Imre " megússza!" A II. Világháború alatt a magyar emigráció egyik vezetője. 1945-ben Rákosival és társaival együtt jön Magyarországra és a Debreceni Ideiglenes Kormány Fölművelésügyi, majd Belügyminisztere lett. 1947 től 1949 ig az Országgyű-lés Elnöke.

1953-ban a kommunista rendszer létét fenyegető válság felismerésekor, Rákosi helyett, szoviet nyomásra Nagy Imrét nevezik ki Miniszterelnöknek, hogy reformokkal igyekezzen a válságot megoldani. A Rákosi klikk ezt nem nézte jó szemmel és Nagy Imrét leváltották, majd a pártból is kizárták. 1956, október 23. án amikor a válság forradalomba torkolott, ismét Nagy Imrével próbálták a kommunista rendszert megmenteni. Előbb statáriummal, kijárási tilalommal és reformok igéretével próbáltak a forradalomnak gátat vetni, de a reformok ekkor már kevésnek bizonyultak, mert a fegyveresek nem szüntették be a harcot, sőt az napról-napra hevesebb lett. A forradalmi erők győzelme látán Nagy Imre rákényszerült, hogy elismerje a forradalom győzelmét.   Miután a Szoviet túlerő levere a forradalmat, Nagy Imrének nem bocsájtották meg „megingását”, árulásnak bélyegezték és 1958, június 16.-án , két társával együtt kivégezték.

Adalékok Nagy Imréről
 
1.
A cári család kivégzése.
A Nagy Imre témában német nyelvű könyvben olvastam az ő közreműködéséről a
cári család kivégzésben. A könyv címe: "Niklaus II. Der Letzte Zar und
seine Zeit." (magyarul: II. Miklós az utolsó cár és az ő ideje.)
A könyv szerzője EDWARD RADSISNSKI (1936) egy moszkvai értelmiségi család
sarja.
Tanulmányait Moszkvában, 1960-ban fejezte be az Állami Történelmi
Levéltárban
(Staatliche Historischen Archiv). A könyv száma ISBN 3-442-12561-8.
A 413. oldalon áll egy részlet "A Kivégzőosztag" címmel. Németül a
következőket olvashatjuk:
" Das Erschießungskommando "
Das Kommando war also zusammengestellt.
Sechs Letten von der Tscheka - wer waren die beiden, die sich weigerten?
Unter denen, die sich nicht weigerten, war der Legende nach Imre Nagy ,
der
spätere Führer der ungarischen Revolution von 1956. Zu den letten
gesellten
sich noch Jurowski, Nikulin, Jermakow und die beiden Medwedews, Pawel
Medwedew, der Chef der Wache, und der Tschekist Medwedew-Kudrin.
Noch einer war dabei. Zu Beginn der Erschießung kam er vom Dachboden
herunter, wo er am MG stand: Alexej Kabanow, ein ehemaliger Leibgardist.
 
Magyarul a következőképp hangzik:
" A kivégzőosztag "
Az osztag össze lett állítva.
Hat lett nemzetiségű a Csekából - ki volt az a két lett akik megtagadták a
parancsot? Azok között akik nem tagadták meg a parancsot, a legenda
szerint, ott volt Nagy Imre a későbbi vezére az 1956-os magyar
forradalomnak.
A lettekhez csatlakoztak még: Jurovszki, Nikulin, Jermakov és a két
Medvegyev, Pavel Medvegyev, az őrség parancsnoka, és a Csekista
Medvegyev-Kudrin.
Még egy valaki volt ott. A kivégzés kezdetére lejött a padlásról, ahol a
gépfegyvert őrizte: Alekszej Kabanov, egy valamikori testőr.
Eddig a fordítás.
2.
Csorbák Nagy Imre - Vologya dicsfényében?
Johanna Granville a Pittsburgh, Pennsylvania Carnegie Mellon Egyetem
helyettes államtudományi professzora, Fulbright-ösztöndíjas tudós (1994-95)
Moszkvában a Kommunista Párt és a külügyminisztérium levéltárában végez
kutatásokat. Az Interneten Nagy Imrével kapcsolatos cikkét (IMRE NAGY, aka
"VOLOGYA" - A DENT IN THE MARTYR'S HALO?) alább magyar fordításban
kivonatosan közöljük Nyugaton megjelent történelemkönyvekben Nagy Imrét általában igazi hősnek
éstragikus alaknak ábrázolják. Vlagyimir Krjucskov, a KGB volt főnökekeserűen
azt írta róla, hogy Nagy halálában "mártír dicsfényre" tett szert. Nos,
talán a dicsfényben csorbák is estek volna?...
Azzal, hogy 1956. februárjában Hruscsov a 20. Pártkongresszuson feltárta
Sztálin nagy bűneit, magát a "szocializmushoz vezető új út "bajnokává tette
meg. Közép-Kelet-Európában a kis sztálinocskák aggodalommal figyelték,
milyen messzire megy el a sztálintalanítás. Mások viszont, a
Sztálin-kritikusok, hirtelen nagy népszerűségre tettek szert.
Egyik ilyen kritikus volt Nagy Imre, Magyarország korábbi (1953. július -
1955. március) miniszterelnöke, aki a kolhozosítás felgyorsításának
rosszallásáért, agrár reformtörekvéseiért és a fogyasztási cikkek
nagyobbméretű gyártásának szorgalmazásáért tett hírnévre szert. Ezek az
álláspontok - természetesen - mindenben megegyeztek Hruscsov elveivel,
amelyeket Malenkovtól örökölt. Ennek ellenére Hruscsov 1958. júniusában
kivégeztette, hogy a többi kelet-európai vezetőknek a tudomására adja:
meddig engedhető meg a reform a szovjet táborban. Nagy karrierjében
bizonyos
rejtvények maradtak hátra. Az egyik az, hogy Rákosi, akit "Sztálin legjobb
tanítványának", mások "kopasz gyilkosnak" neveztek s olyan erős személyi
kultuszt teremtett, hogy elég volt a kisujjának intése hogy emberek
eltüntetéséhez, miért nem végzett vele korábban?
Ámbár Rákosi volt felelős Nagy kiűzéséért a Magyar Munkáspártból 1955.
novemberében, a sztálini véres boszorkányüldözések idején miért éppen Rajk
Lászlót és nem Nagyot nevezték "titóista ügynöknek"? Nyilvánvalón, valaki
védte őt Moszkvában. Az alább említett lefordított orosz okmányok valószínű
magyarázattal szolgálnak.
"Vologya" Nagy Imre, kód-nevén, "Vologya", 1933-ban, önkéntesen (!)
felajánlotta szolgálatait a szovjet titkosrendőrségnek (OGPU-NKVD), és
1941-ig működött mint besúgó. Nagy Imre 1929-ben vándorolt ki a
Szovjetúnióba, ahol közeli baráti kapcsolatokat épített ki az ottani magyar
közösségekkel, bátorítva őket, hogy őszintén beszéljenek vele. Az egyik
okmány szerint, 1939-ben Nagy 38 magyar politikai emigráns nevét adta át
"átformálás" céljából, egy másik okmány szerint 150 nevet adott át -
nemcsak
magyarok, hanem osztrákok, németek, lengyelek, bulgárok és oroszok nevét. A
KGB levéltárnok számításai szerint a Nagy Imre által átadott személyek
közül
15-öt "likvidáltak" (agyonlőttek), vagy börtönben pusztultak el.
NKVD-s főnökei Vologyáról azt írták, hogy "kiváló ügynök", aki nagy
"kezdeményezési képességet" mutat és "meg tudja nyerni az emberek
bizalmát."
Az, hogy ezek az okmányok napfényre kerültek sokkal inkább köszönhető a
'80-as évek végén és '90-es évek elején uralkodó magyarországi, szovjet és
kommunista pártpolitikának, mint történészi kutatásnak.
Az alább említett okmányok közül három, 1988 végén a KGB aktáiban volt. Az
akkori KGB-főnök Krjucskov pontosan 1989. június 16-án - azon a napon,
amikor magyarok százezrei ünnepelték Nagy és társai rehabilitálását a
budapesti Hősök terén - küldte a terhelő Nagy Imre-aktát Gorbacsovnak.
Levelében a keményvonalas kommunista Krjucskov (aki 1956.
október-novemberében a szovjet követségen volt szolgálatban Budapesten)
tisztán kifejtette szándékát: hozzák nyilvá-nosságra a Nagy Imre piszkos
NKVD-múltjáról tanúskodó okmányokat, amelyek hatástalaníthatják Nagy
rehabilitációját és egyúttal a magyar reformmozgalmat.
A sors iróniája, hogy Nagy szovjet aktáinak megvizsgálása magyarországi
reformkommunisták kezdeményezésére történt, akik 1988-ban kérték, hogy a
Nagy elítélésével és szovjetúnióbeli tevékenységével kapcsolatos okmányokat
tegyék hozzáférhetővé. Ez viszont Nagy szovjet állampolgársága miatt
bonyolult dolog volt. Aktájában nincs jele annak, hogy Nagy valaha is
elvesztette volna szovjet állampolgárságát.
Gorbacsov a robbanékony anyagot nem hozta nyilvánosságra, de a magyar
vezetők sem tartották előnyösnek annak közlését. Amikor az okmányokról 1989
nyarán egy pártok közötti konferencián lehúzták a leplet, és Nagy NKVD
kapcsolatai szóbakerültek, Nyers Rezső a Magyar Szocialista Munkáspárt
akkori elnöke követelte a tárgy elejtését. Időközben Grósz Károly a MSZMP
főtikára a párt központi bizottsága tudtára adta a hírt, de a bizottság
jóváhagyta Grósz azon javaslatát, hogy ne hozzák nyilvánosságra a tényeket.
Miután 1993. februárjában Krjucskov Gorbacsovhoz írt titkos levele
megjelent
az olasz La Stampa újságban, Grósz végül is arra kényszerült, hogy interjút
adjon a Népszabadság következő hónapi számának, amelyben megerősítette az
okmányok hitelességét, hogy Nagy valóban feljelentette elvtársait a '30-as
években és a '40-es évek elején.
Mivel ezeket az okmányokat - ámbár hitelesek - azért válogatták ki, hogy
ártsanak a magyarországi reformmozgalomnak, lehetséges, hogy a teljes NKVD
Nagy-akta, amely ma még mindig zárolt, tanulmányozása kiegyensúlyozottabb
kiértékelést adna. Mégis, 1985-ben Kádár János is azt mondta Gorbacsovnak,
hogy Nagy "Beria embere" volt. Másfelől, Nagy tevékenységét történelmi
keretbe téve, a Szovjetúnióban a '30-as években túlélési kérdés volt a
besúgás: az emberek szinte kényszerből gyűjtötték az adatokat
embertársaikról. Különös veszély fenyegette az idegeneket, mert - ahogy az
oroszok mondják - "nem a mieink" voltak. Tehát presztízst és
megbízhatóságot
jelentett, ha az idegen Comintern-tag NKVD-ügynök volt. A kommunizmushoz
való hűséget azzal mérték, hogy hány embert verbuvált, vagy hány embert
árult be. Akkor sok Komintern-tag szorosan együttműködött az NKVD-vel vagy
a
Komintern központi vezetőségével (GRU/Glavrazvedupr). Az akkori időkben ez
majdnem természetes volt. Nagy egyébb kompromisszumai feledésbe mennek.
1949-ben Nagy két-szer folyamodott a Központi Bizottsághoz, amelyben
kritizálta a párt álláspontját a "parasztkérdésben", javasolva a tulajdonok
elkobzásának lelassítását.
Nagyot ezért ideiglenesen, 1951 elejéig, kizárták a pártból. Akkor, hogy
visszavegyék - már nem habozott "önktitikát" gyakorolni. Rövid időre a
termésbetakarítás élére helyezték s így beleegyezett ugyanazon irányelvek
kivitelezésébe, amelyeket korábban kifogásolt. Szintén 1951-ben Nagy, más
politbűró tagokkal együtt, aláírta a javaslatot Kádár János
letartóztatására, ezzel jóváhagyta brutális kínzását. Tehát, Nagy Imre
/"Vologya ügynök"-nek szintén vér tapadt a kezéhez, szintén "hamisan
tanúskodott" és segített "embereket halálra ítélni", ahogy Titó mondta
Rákosi Mátyásról és csatlósairól.
Fordította: Vasas János
Megjegyzés
"Csorbák a dicsfényben?", ahogy az író fejezte ki; vagy talán a kommunizmus
embertelenségének, emberellenességének bizonyítéka, amely - hogy önéletét
megmentse - a gyermeket a szülő-, a barátot barát-, a szülőt gyermeke
elárulására kényszeríti. S ennek az átkozott bűnszövetkezetnek a hívei és
ügynökei uralkodnak még ma is hazánkban! _(VJ)
---
Egy nagy miniszter legfőbb erénye a MEGBÍZHATÓSÁGA.
3.
IMRE NAGY, aka "VOLODYA"— A DENT IN THE MARTYR’S HALO?
by Johanna Granville
When Nikita Khrushchev dropped the other shoe with his "Secret Speech"
at the Twentieth Party Congress in February 1956, not only did he expose
Stalin’s crimes, he also created a public image of himself as a patron of
"different paths to socialism" that would later prove hard to uphold.1 All
over Eastern Europe, the "little Stalins"—Matyas Rakosi in Hungary,
Antonin Novotny in Czechoslovakia, Boleslaw Bierut in Poland, and their
like2—watched fearfully, wondering how far de-Stalinization would go.
Meanwhile, their opponents, who had criticized Stalinist policies, suddenly
rose in popularity and stature.
The Hungarian leader Imre Nagy was one such critic. Having served
briefly as Hungary’s prime minister (July 1953-March 1955), Imre Nagy had
become famous for his censure of the pace of collectivization, his
expertise
in
agrarian reform, and advocacy of greater producton of consumer goods.
These were, of course, the same policies that Khrushchev advocated, having
adopted them from Malenkov, after the latter was safely ousted from the
prime ministership. Nagy, author of the 1953 "New Course," was
Khrushchev’s political kinsman, the epitome of communist new thinking for
his time.
In Western history texts, Nagy has become a genuine hero and tragic
figure. As former KGB chief Vladimir Kryuchkov wrote bitterly, Nagy
acquired in death a "martyr’s halo." A professor of agricultural economy
and
long-time member of the Hungarian Academy of Science, Nagy, we know,
was something of a "bookworm," an idealist mixed up with ruthless
politicians of Matyas Rakosi’s ilk. Although ostensibly a harmless
theorist,
Nagy was repeatedly the victim of Moscow power plays.3 In 1955, in
connection with the new anti-Malenkov coalition, he lost the prime
ministership and was accused of "right-wing deviationism." His shining
moment came when he led a reformist communist surge to power and
regained the prime minister’s post, and still more briefly, after some
hesitation, became the leader of a doomed popular nationalist revolt
against
the Soviet Union, during the two-week span of the Hungarian Revolution,
from October 23 to November 4, 1956. On 4 November 1956, Nagy was
forced out of power by a massive Soviet intervention, and ultimately, at 5
a.m. on 16 June 1958, after a secretly-staged show trial, Khrushchev had
him
executed, to show other East European leaders just how far he would permit
liberal reforms in the Soviet bloc to go. But Imre Nagy, it was said,
despite
the political setbacks it would bring him, was always ready to speak the
truth,
to refuse to perform self-criticism ("samokritika").
Indeed, Machiavelli’s admonition seemed to address Nagy perfectly: "The
man who neglects the real to study the ideal will learn how to accomplish
his
ruin, not his salvation. Any man who tries to be good all the time is
bound
to
come to ruin among the great number who are not good."4
To be sure, Nagy’s refusal to recant did not always bring him ruin—not at
first. It earned him the respect of his people, especially the members of
the
Petofi Circle, a literary-intellectual group with strong nationalist
leanings.5
As KGB Chairman Ivan Serov reported to Moscow from Budapest three
months before the Hungarian revolt, "The young people in the Petofi Circle
say that Petofisti are also communists, but they don’t want to copy Russian
methods....If we Petofists are ‘Martovtsists’ [March people] (of the 1848
revolution), then Imre Nagy is our new Lajos Kossuth."6 Even Rakosi, who
was shipped off to Moscow for "treatment" in July 1956 (he remained in the
USSR until his death in 1971), acknowledged Nagy’s popularity. Intending
to discredit him after his arrest by Soviet forces, Rakosi wrote to the
CPSU
Politburo: "Nagy at the present time is undoubtedly the most popular
[figure]. The whole imperialist camp supports him, as well as the
influential
Yugoslavians. All the Hungarian anti-socialist forces stand behind him."7
And yet, certain puzzles in the history of Nagy’s career have remained.
For one thing, Matyas Rakosi, who was the most powerful man in postwar
Hungary, could not stand him. Rakosi was responsible for Nagy’s complete
expulsion from the Hungarian Workers’ Party (HWP) in November 1955—
not the Russians (an example of the East European "tail" wagging the Soviet
"dog").8 Rakosi, dubbed "Stalin’s best disciple," and by others the "Bald
Murderer," or even less reverently, "Asshead," had so effectively created
his
own cult of personality in Hungary that he could shake his little finger
and
that person would be no more.
Given Rakosi’s hatred of Nagy, why wasn’t Nagy—rather than Laszlo
Rajk—branded the first Hungarian "Titoist agent" in Stalin’s sanguinary
witch-hunt that swept Eastern Europe from 1949 to 1952, and cost the lives
of Traicho Kostov (Bulgaria), Rudolf Slansky and V. Clementis
(Czechoslovakia), and the freedom of Wladislaw Gomulka (Poland)? Why
was Nagy not chosen, who was too gentle for the post of Minister of the
Interior, rather than Rajk, who did occupy that post?
Or why, for that matter, was Imre Nagy, whom Rakosi called a
milquetoast ("miagkotelyi"), even offered such plum jobs as Minister of the
Interior or Minister of Administrative Organs?
Obviously, it appears, someone was protecting him "at the center" (in
Moscow). The translated Russian archival documents printed below suggest
one possible explanation—that Imre Nagy, codename "Volodya," had
actually volunteered to become an informer for the Soviet secret police—the
OGPU (Unified State Political Directorate)—NKVD (Commissariat of
Internal Affairs)—in 1933 and continued in that capacity until 1941.
Having
emigrated to the USSR in 1929, Nagy established contacts among the
Hungarian émigré community, encouraging them to speak candidly with him.
One of the documents below states that in 1939 Nagy provided the names of
38 Hungarian political émigrés for "cultivation" ("razrabotka"), and in
another document, he listed 150 names—not just Hungarians, but also
Austrians, Germans, Poles, Bulgarians, and Russians. Of the total number
of
people upon whom Nagy is reported to have informed, 15 were "liquidated"
(shot) or died in prison, according to KGB archivists’ calculations.9
"Volodya," his NKVD superiors wrote, is a "qualified agent" who shows
great "initiative" and "an ability to approach people."
The story of how these materials came to light is a story that has more to
do with Soviet, Hungarian, and communist party politics amidst the
revolutionary upheavals of the late 1980s and early 1990s than with
historical
or scholarly investigation.
Three of the documents printed below were found in late 1988 in the KGB
archives. Of course, as in many cases when KGB materials are released, it
was for a concrete, political purpose. KGB head Kryuchkov had sent the
incriminating Nagy dossier to Gorbachev on Friday, 16 June 1989—a date
that is, as party ideologues were wont to say, no coincidence. On that
same
day, several hundred thousand Hungarians gathered in Heroes’ Square in
downtown Budapest, and many more watched on nationwide television, as
Nagy and several other leaders of the 1956 revolt who had been tried and
executed by Moscow were praised (and the 1956 revolution, previously
branded officially as a "counterrevolutionary uprising," lauded as a whole)
and given a martyrs’ reburial in a daylong ceremony that was the highpoint
of
what would turn out to be Hungary’s rush away from communist rule.
In his letter, Kryuchkov made his intentions clear: Let’s publish these
documents about Nagy’s sordid NKVD intrigues—it might defuse the Nagy
rehabilitation campaign and the Hungarian reform movement in general. In
fact, the hardline Kryuchkov, who was later one of the soberer and shrewder
of the August 1991 coup plotters, correctly perceived the developments in
Hungary as a threat to communist rule and to Hungary’s status as a Warsaw
Pact ally. (And there is another, more personal twist: Kryuchkov had
himself
served as Third Secretary in the Soviet Embassy in Budapest in October-
November 1956, and had personally witnessed what he undoubtedly
considered Nagy’s treachery to the Soviet and communist cause—perhaps he
still carried a grudge, or at least a vivid sense of Nagy’s importance as a
historical symbol.)
Since these archival documents, albeit authentic, were selected
specifically to discredit Nagy and undermine political trends in Hungary in
1989, scholars should certainly be cautious in evaluating them, and it is
possible that with fuller access to the archives additional research by
scholars—not archivists or bureaucrats—may yield a more balanced
assessment of Nagy’s NKVD activities.
Ironically, the initial search for Soviet archival materials on Nagy may
have been triggered by a 1988 inquiry from Hungarian reformist political
figures, who had requested that all documents pertaining to Nagy’s sentence
and his activities while in the Soviet Union be declassified. But it was a
complicated endeavor; Imre Nagy was a Soviet citizen. There is no sign in
the archives that he ever lost his Soviet citizenship, although, of course,
he
had to have had Hungarian citizenship as well.
Evidently Gorbachev opted not to unilaterally disclose the Nagy file, and
just as Kryuchkov and other Soviet hardliners expected, the Hungarian
leaders were loathe to disclose the explosive information. When the
documents were unveiled during an inter-party consultation in the summer of
1989, and the topic of Nagy’s NKVD connections was raised, R. Nyers, then
the chairman of the Hungarian Socialist Workers’ Party (HSWP), demanded
that the issue be dropped.10 Meanwhile, Karoly Grosz, the HSWP General
Secretary, broke the news to a plenum of the HWSP Central Committee,
which endorsed Grosz’s proposal that the facts not be published.
Only in February 1993, when Kryuchkov’s secret 1989 letter to
Gorbachev was published in the Italian paper La Stampa, did Gros agree to
give an interview to the Hungarian newspaper Nepszabadsag the following
month, confirming the authenticity of the documents, that Nagy did indeed
inform on his comrades in the 1930s and early 1940s.11
Additional damaging materials on Nagy were declassified in Moscow in
May 1992, in particular a comprehensive "reference" ("spravka") on Nagy
compiled by I. Zamchevskii (Director of the 5th European Division of the
Soviet Ministry of Foreign Affairs) a month after the Hungarian "events,"
perhaps partly in preparation for a probable trial of Nagy, although at the
time efforts continued—through Yugoslav, and later Rumanian officials,
among others—to persuade Nagy to support the Kadar government. This
material contains further details about Nagy’s actions that were considered
compromising or dubious. To give one example, when Nagy left Hungary in
late 1929 for the USSR to attend the Second Congress of the Hungarian
Communist Party as a delegate, he brought with him his assistant,
identified
as an agent-provocateur named Tirier. He introduced Tirier to his Russian
colleagues as "the most trustworthy party man" ("parttiets"). But upon his
return to Hungary, Tirier betrayed to the Hungarian police all the
Hungarian
delegates who had attended that Congress (except for Nagy, who—luckily in
this case—ended up staying in Moscow for fifteen years). When Tirier was
caught, Nagy tried to defend him, taking his side against the other
Hungarian
communists.12
Other compromises Nagy made tend to be forgotten. In 1949, Nagy twice
appealed to the Hungarian Central Committee, criticizing the party’s
position
on the "peasant question" and advocating the delay ("zatiagivanie") of
collectivization. For this Nagy was expelled from the Politburo
temporarily,
until early 1951. This time he did not hesitate to perform "samokritika"
in
order to be readmitted. He was also placed in charge of crop collection
briefly, thus agreeing to carry out the exact policies to which he
objected.13
Also in 1951, Nagy—along with other Politburo members—with others—
signed the note proposing Janos Kadar’s arrest, thus authorizing extremely
brutal beatings.14
So, Imre Nagy, "Agent Volodya," also had "his hands soaked in blood,"
to some extent, had "given false information," and [helped to] "sentence
innocent men to death," as Tito had said of Matyas Rakosi and his
henchmen.
While the extent of Nagy’s past activities as a "chekist" is surprising,
given the "martyr’s halo" he acquired after his deposing and death, one
must
interpret this new information in historical context. Rumors had
circulated
about Imre Nagy among the émigré community even in the 1930s and ’40s.
V.N. Merkulov, the deputy director of the People’s Committee of State
Security (Zamnarkom GB), who was shot in 1953 in connection with the
Beria affair, had sent information about Nagy’s NKVD work to Malenkov in
1941 (see document below). In 1985, Janos Kadar told Gorbachev that Nagy
had been "Beria’s man." Someone in Hungary must have known of Nagy’s
connections.15
Moreover, given the "kto koro?" [who from whom?; who wins, who
loses?--ed.] atmosphere of the 1930s in the Soviet bloc, with arrests and
executions occurring in concentric spirals, one was almost compelled to
inform on others for survival, although even that didn’t guarantee one’s
safety. Foreigners were especially vulnerable, because they were, as
Russians say, "not ours" ("ne nashi"). So for a foreign Comintern member,
to be an NKVD agent was a mark of prestige and trustworthiness. One’s
loyalty to communism was measured by the number of people one either
recruited ("zaverboval") or informed on ("donosil"). Many Comintern
members had close ties with the NKVD or the GRU ("Glavrazvedupr," or
Main Intelligence Administration) of the General Staff of the Comintern.
At
the time, there was nothing unusual in this; it was almost a given.
Twenty years later, East European leaders, even in their home countries,
were still vulnerable, especially as the de-Stalinization process came to
an
end. When he did shift his loyalties and struggled on the same side as the
Hungarian insurgents in October-November 1956, Imre Nagy took a heroic
step indeed. In the end, in June 1958, Nagy did not compromise. He died
for his beliefs. As two of his countrymen, Miklos Molnar and Laszlo Nagy,
put it: "If his life was a question mark, his death was an answer."16
1. Stalin’s death in March 1953, of course, was the beginning of "de-
Stalinization." Khrushchev’s February 1956 Secret Speech to the 20th CPSU
Congress was, in a sense, the beginning of the end of that process.
Expression drawn from Adam Ulam, The Rivals (NY: Penguin Books,
1971), 245.
2. The Polish Communist leader Bierut dropped dead from a heart attack
soon after Khrushchev’s "Secret Speech."
3. One Soviet diplomat called Nagy a "malicious muddlehead"
("zlonamerennyi putanik"). I. Zamchevskii, "About Imre Nagy and his
Politics with the Yugoslav Leaders," Arkhiv Vneshnei Politiki Rossiiskoi
Federatsii (AVP RF) [Archive of Foreign Policy of the Russian Federation],
fond [f.] 077, opis [op.] 37, papka [p.] 191, delo [d.] 39, list [l.] 86.
Also
Daniel F. Calhoun, Hungary and Suez, 1956: An Exploration of Who Makes
History (Lanham, MD: University Press of America, 1991), 57.
4. Niccolo Machiavelli, The Prince, chap. 15.
5. The Petofi Circle was an organization of Hungarian communist
intellectuals founded in 1955. Sandor Petofi was a revolutionary poet
during
the 1848 revolt against Austria. (Lajos Kossuth was the Hungarian
revolutionary leader in the 1848 uprising.)
6. "Notes of Ivan Serov," 26 July 1956, Tsentr Khranenia Sovremennoi
Dokumentatsii (TsKhSD) [Center for the Preservation of Contemporary
Documents], f. 89, per. 45, dok. 4, l. 2.
7. Letter of Rakosi to Khrushchev, 15 December 1956, TsKhSD, f. 89, op.
2, d. 3, l. 80.
8. "Expressed opinions at the Hungarian Politburo Session, July 13, 1956,"
TsKhSD, f. 89, per. 45, dok. 3. "There were 13 Hungarian comrades
present—Politburo members and candidate members, as well as comrade
Mikoyan A. N. On July 13, 1956 at 3 p.m...he participated in the Politburo
session, which continued for four hours....About Nagy, Mikoyan said it was
a mistake to expel him from the party, even though he deserved it, given
his
behavior. If he were in the party, he could be forced to be expedient. The
Hungarian comrades made their work harder on themselves...."[emphasis
added]
9. Most of these documents are still classified. They are located in the
personal files for Imre Nagy in the KGB archive and among the Comintern
documents kept at RTsKhIDNI (Russian Center for the Preservation of
Contemporary Documents). See Valerii Musatov, "Tragediia Nadia,"
Novaiia Noveishaia Istorii 1 (Jan. 1994), 167. Also Kuz’minev, "If We Do
Not Close Our Eyes" ["Yesli Ne Zakryvat’ Glaza"], Literaturnaia Rossiia
51:1507 (20 December 1991), 22-23.
10. Musatov, "Tragediia," op. cit., 166.
11. Ibid.
12. I. Zamchevskii, "About Imre Nagy and his Politics with the Yugoslav
Leaders," 4 December 1956, AVP RF, f. 077, o. 37, p. 191, d. 39, l. 82.
13. Ibid.; also Calhoun, Hungary and Suez, 62, and Charles Gati, Hungary
and the Soviet Bloc (Durham, NC: Duke University Press, 1986), 129.
14. Musatov, "Tragediia Nadia," 169; also Calhoun, Hungary and Suez, 61-
2.
15. Valerii Musatov, "SSSR I Vengerskie Sobytiia 1956 g.: Novye Akhivnye
Materialy," Novaia Noveishaia Istorii 1 (Jan. 1993), 5.
16. Miklos Molnar and Laszlo Nagy, Imre Nagy: Reformateur ou
Revolutionnaire (Geneva: Librarie E. Droz, 1959), 217-18.
Johanna Granville is assistant professor of political science at Carnegie
Mellon University in Pittsburgh, PA. Currently a Fulbright Scholar (1994-
95), she is conducting research in the Communist Party and Foreign
Ministry archives in Moscow.
4.
Ügyem felülvizsgálását várom
 
Levél a központi vezetőségnek, Budapest, 1956. július 1.
A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének !
Tisztelt Elvtársak !
A Központi Vezetőség 1956. június 30.-i határozatának személyemet illető
részével kapcsolatban, amely megállapítja, hogy "A párt- és
népidemokrácia-ellenes fellépéseket főként egy bizonyos csoport szervezi,
amely Nagy Imre körül alakult ki" - az alábbiakat tartom szükségesnek az
MDP
Központi Vezetőségével közölni:
Az a vád, amely engem tesz felelőssé állítólagos párt- és
népidemokrácia-ellenes fellépésekért , alaptalan koholmány, amelyet a
leghatározottabban visszautasítok. Semmiféle párt- vagy
népidemokrácia-ellenes szervezkedést nem folytattam, ilyesmi tudtommal
körülöttem sem folyik, csoport sem alakult ki körülöttem. Világosan és
félreérthetetlenül le kívánom tehát a Központi Vezetőség és az illetékes
szervek előtt szögezni, hogy sem párt-, sem népidemokrácia-ellenes
tevékenységet nem folytatok, semmilyen fellépést nem szervezek és ilyen
tevékenységbe még bizonyos ellenem irányuló provokációs kísérletek sem
tudnak belevinni.
Én- és ugyanezt mondhatom azokról az elvtársaimról és barátaimról, akikkel
a
társadalmi érintkezés során a hazai és nemzetközi kérdésekről, a XX.
kongresszus után felmerült elvi és politikai kérdésekről eszmecserét
folytatok, amihez úgy is mint kommunistának, úgy is mint a Magyar
Népköztársaság polgárának törvényes jogom van, a marxizmus-leninizmus elvi
alapján állok, minden politikai megnyilatkozásom, beleértve a pártvezetés
ideológiai munkájának és politikai tevékenységének bírálatát is, ezen az
alapon történik, a XX. kongresszus irányelveinek magyar viszonyokra való
alkalmazását tükrözi.
Az ellenem 1955 márciusa óta felvetett, de pártszerű vita keretében nem
tisztázott ideológiai és politikai hibák ellenére magamat
marxistának-leninistának tartom, amit több évtized alatt folytatott
elméleti
és politikai tevékenységem, valamint magatartásom eléggé igazol.
Hangsúlyozni kívánom, hogy ez azt is jelenti, hogy abban a harcban, amelyet
a marxizmusnak a sztálinista ideológiai, politikai és módszerbeli
eltorzításoktól való megtisztításáért a magyar marxisták folytatnak, az
ellenem intézett leghevesebb támadások és alaptalan vádaskodások sem
térítenek el a lenini normák által megszabott demokratikus elvektől és a
lenini módszerektől. A Központi Vezetőség 1956. június 30.-i határozatában
ellenem felújított támadások és alaptalan vádaskodások sem tudnak sem a
kommunisták és a párton kívüli tömegek körében kompromittálni, sem a párt
és
a népidemokrácia ellenségeinek oldalára szorítani. Tudomásul kell venni,
ami
egyébként közismert, hogy nem vagyok blanquista, hanem marxista-leninista
vagyok és az is maradok az ideológiai-politikai viták és eszmecserék
tüzében
is. Tehát nem nyúlok a marxizmussal-leninizmussal össze nem egyeztethető
eszközökhöz és módszerekhez, az elvi-eszmei harcot nézeteim szabad
kifejezéséért és nyilvánosságáért szóban és írásban lenini eszközökkel
vívom, s ahogy ezektől nem térek el, úgy le sem mondok róluk, mert nem
hagyom magamat a politikai és társadalmi életből kiközösíteni, pártügyemet
nem az én hibámból történt elfajulás és rendezetlensége, a pártból történt
jogtalan és igazságtalan kizárásom miatt. Ne próbáljanak tehát pártunk s
népi demokratikus rendszerünk elleni szervezkedés hazugságával megvádolni.
(1)
A XX. kongresszus a demokratikus vitákat és eszmecserét jelölte meg a
sztálinizmus okozta súlyos helyzet leküzdésének egyik legfontosabb
eszközeként. Ugyanakkor a Központi Vezetőség 1956. június 30.-i határozata
a
megindult széles körű vitát és eszmecserét, amely alapjában egészséges,
hasznos és szükséges, már eleve felelőssé teszi azokért a veszélyekért,
amelyek a párt és az ország életében esetleg jelentkezhetnek. Mintha
legalábbis nem a súlyos bajokat előidéző sztálinista politika, hanem a
felszámolására hivatott vita és eszmecsere lenne a veszélyek növekedésének
oka. Holott nyilvánvaló, hogy éppen a viták és eszmecserék felszámolása,
akár adminisztratív eszközökkel, akár megfélemlítésnek szánt
határozatokkal,
teszi lehetetlenné a sztálinizmus és nálunk különösen súlyos
következményeinek megszüntetését és ezzel növeli a veszélyt, amelyet éppen
a
viták és eszmecserék lennének hivatva elhárítani.
A sztálinista politika hibáinak esetleges súlyos következményeiért és a
belőlük származó veszélyekért, amiket a viták és eszmecserék elfojtása
valóban komolyan megnövel, a Központi Vezetőség szóban forgó határozata már
eleve személy szerint engem tesz felelőssé, engem próbál odaállítani
bűnbaknak azokért az esetleg súlyos következményekért, amelyek a durva
sztálinista hibák nyomán nálunk bekövetkezhetnek és amelyért ilyen módon
nem
a hibák elkövetőit, hanem azok bírálóit teszi felelőssé. (3)
A Központi Vezetőség 1956. VI. 30.-i határozatában történt megbélyegzésem
és
az az alaptalan vád, hogy az énkörülöttem kialakult állítólagos csoport
szervezi a párt- és népidemokrácia-ellenes fellépéseket, arra a törekvésre
vall, hogy a párttagság és a közvélemény megtévesztésével, a legdurvább
sztálinista módszerek alkalmazásával "oldják meg" a Nagy Imre-ügyet: nyílt
elvi viták és eszmecserék helyett politikai kompromittálással vagy
koncepciós vádakkal, esetleg bírósággal és börtönnel. Az újabb politikai
hajszának, amely most ellenem megindult, egyik nem mellékes célja az , hogy
pártügyem elintézését, amelyet az utóbbi időben a párttagság mind szélesebb
körben és egyre erőteljesebben követel, megakadályozza, a pártba
visszavezető utamat elvágja. A Központi Vezetőségen múlik, hogy a helyzet
ismeretében és felelőssége teljes tudatában érvényesülni engedi-e az ilyen
törekvéseket, amelyek kétségtelenül fennállnak. Bízom benne, hogy nem fogja
tűrni, hogy poznańi súlyos események ürügyül szolgáljanak egyeseknek a
demokratizmus eltiprására és az ellenem folyó politikai hajsza fokozására,
nem engedi, hogy a poznańi eseményeket a "baloldali" szektánsok (4) saját
káros politikájuk igazolására használják fel.
A Központi Vezetőségnek látnia kell, hogy a pártellenesség és
népidemokrácia-ellenesség vádja mögött az lappang, hogy a párt vezetésében
egyesek monopolizálni igyekeznek a marxizmus-leninizmust, ökényesen
kisajátítják a XX. kongresszus elveinek magyarázatát, és az övékétől eltérő
minden más nézetet vagy felfogást eleve párt- és népidemokrácia-ellenesnek,
sőt ellenforradalmiknak bélyegeznek. Ilyen módon tagadják a viták és
eszmecserék lenini értelmezését, gátolják annak kibontakozását, s ha a XX.
kongresszus nyomán ez mégis utat tör magának, a legsúlyosabb sztálini idők
durva eszközeivel lépnek fel ellene, felhasználva a viták és eszmecserék
során elkerülhetetlenül előforduló hibákat és helytelen nézeteket. A bajok
okait nem a viták és eszmecserék hibáiban, tévedéseiben vagy
torzításaiban
kell keresni, hanem a XX. kongresszus elvi megvalósításával szembeni
világosan megnyilatkozó ellenállásban.
Hangsúlyozni kívánom, hogy a pártból történt kizárásom nem rendítette meg
hitemet az eszmében, nem tántorított el a párttól. Bízom abban, hogy az
ellenem felújult alaptalan támadások és vádaskodások ellenére a párt
tagsága
és a Központi Vezetőség meg fogja találni a lehetőségét annak, hogy a párt
eszmei tisztaságáért, elvi-politikiai, valamint szervezeti egységéért a
párt
soraiban folytathassam a harcot.
Ügyem felülvizsgálatát várva ezeket kívántam a Központi Vezetőség 1956.
június 30.-i határozatának reám vonatkozó megbélyegző és alaptalan
vádjaival
kapcsolatban a Központi Vezetőséggel közölni. Bízom abban, hogy
meghallgatásra találok.
Elvtársi üdvözlettel
Nagy Imre
 
5.
Nagy Imre elvtárs levele az MDP Központi Vezetőségéhez
 
 
A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGÉNEK
Budapest, 1956. október 4.-én
Tisztelt Elvtársak!
Kommunista meggyőződésem és a párthoz való ragaszkodásom parancsszavát
követem, amikor egyéni érdekeket, presztízsszempontokat vagy sértődöttséget
félretéve, ismét a párthoz fordulok. E levelem megírására mindenekelőtt a
párt egységének féltése és az a kívánság késztetett, hogy minél előbb a
párt
soraiban, annak tagságával vállvetve munkálkodhassak a szocializmus
építése,
az ország felvirágoztatása, dolgozó népünk boldog, békés élete nagy és
nehéz
feladatainak megoldásán, amihez a párt minden erejének megfeszítésére,
minden tagjának szilárd, elvhű helytállására van szükség.
Ugyanakkor, amikor az 1956 júliusi központi vezetőségi határozat nyomán
felmerülő új és nagy kérdések, de nem utolsósorban népköztársaságunk
ellenségei számításainak meghiúsítása elengedhetetlenül megköveteli a párt
sorainak elvi, politikai és szervezeti egységét, valamint ennek alapján a
legszélesebb demokratikus erők nemzeti összefogását - pártügyem
tisztázatlansága és a körülötte egyre növekvő bizonytalanság megnehezíti a
párt egységes cselekvését, megosztja a párt és a demokrácia erőit, éppen
akkor, amikor súlyos gazadasági és politikai feladatokat kell a párt
irányításával megoldani. Ebben a helyzetben mindenekfelett álló döntő
kérdés a pártegység ügye. Le kívánom szögezni, hogy én a
marxizmus-leninizmus tanításait és a párton belüli demokrácia elvei alapján
nyugvó pártegységet a párt sikerei alapvető feltételének tekintem. Éppen
ezért károsnak tartanám, ha az úgynevezett Nagy Imre-ügy körüli harc a
pártban tovább éleződne, ami a pártegység megszilárdulásának, a párt
határozott, egységes politikájának akadályává válhatnék, amit pártügyem
rendezésével el lehet és el kell hárítani.
Nyomatékosan hangsúlyozni kívánom, hogy pártügyem rendezése érdekében
minden
tőlem telhetőt megteszek, ami a marxista-leninista meggyőződésemmel,
elveimmel, valamint kommunista és emberi becsületemmel összeegyeztethető.
Mint már több beadványomban kifejtettem, most újból szükségesnek tartom
leszögezni, hogy
a.) egyetértek a párt politikai fővonalával - iparunknak,
mezőgazdaságunknak, egész népgazdaságunknak a marxizmus-leninizmus
szellemében, a sajátos magyar viszonyoknak megfelelően a szocializmus
alapjaira való helyezésével - amelyet az 1953 júniusi központi vezetőségi
határozat és a III. kongresszus határozatai szabnak meg;
b.) egyetértek a demokratikus centralizmus lenini elvével, amelynek alapján
magamra kötelezőnek tartom a párt határozatait, még akkor is, ha azokkal
részben vagy egészben nem értek egyet;
c.) egyetértek az 1956 júliusi központi vezetőségi határozat azon elvi
célkitűzéseivel, amelyek a XX. kongresszus szellemében vezetik a pártot a
szocialista demokrácia útján. Bár a határozat számos kérdésében más
véleményen vagyok, a határozatot magamra kötelezőnek tartom és küzdök a
megvalósításáért.
Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy politikai és ideológia
tevékenységemmel kapcsolatban az elmúlt időszakban elhangzott vádakat
megfelelően vezető pártfórum nyilvánossága előtt megvitassuk , s amennyiben
az eszmei tisztázás eredményeként szükségesnek mutatkozik, az alaptalannak
bizonyult vádak helyreigazításával egyidejűleg a magam részéről kész vagyok
a ténylegesen fennálló hibák elismerésére.
Meggyőződésem hogy ügyemet mind a pártegység, mind a politikai és gazadsági
feladatok sikere érdekében rendezni kell. Annál inkább hangsúlyoznom kell
ezt, mert a pártból való kizárásom a párton belüli demokrácia , a párt
szervezeti szabályzata megsértésével történt és pártszerűtlen volt. Ez a
meggyőződésem vezetett, amikor vezető pártszervezetekhez több beadványt
intéztem, s ez indított arra is, hogy legutóbb régi alapszervezetem
pártbizottságához forduljak.
Mindezek alapján úgy érzem, hogy a pártban a helyem, amelyben közel 40
esztendőt töltöttem, s amelynek soraiban a nép, a haza a szocializmus
ügyéért hol fegyverrel a kézben, hol munkával, szóval vagy tollal, a
legjobb
képességeim szerint küzdöttem. Kérem tehát a Központi Vezetőséget, hogy
pártügyemet tegye újabb vizsgálat tárgyává és annak eredményeképpen
állítson
vissza a párttagsági jogaimba, hogy ily módon pártügyem lezárásával is
segítse elő a párt és az ország előtt álló feladatok minél eredményesebb
megoldását.
Kommunista üdvözlettel:
NAGY IMRE s. k.
 
Az MDP Központi Vezetősége Politikai Bizottságának határozata
Budapest, 1956 október 13.
A Politikai Bizottság megtárgyalta Nagy Imre elvtárs október 4.-i levelét,
amelyben párttagságának visszaállítását kérte.
A Politikai Bizottság elhatározta :
1.) Hatálytalanítja az 1955 novemberi határozatot, amely Nagy Imre
elvtársat
kizárta a párt soraiból, mert jóllehet követett el politikai hibákat, ezek
nem tették indokolttá a pártból való kizárását. A kizárási határozat
létrejöttében jelentős szerepet játszott Rákosi Mátyás elvtárs személyi
elfogultsága. Mindezeket figyelembe véve, a Politikai Bizottság Nagy Imre
elvtársat visszahelyezi párttagsági jogaiba.
2.) Javasolja a Központi Vezetőségnek, hogy az ügynek még nyitott kérdéseit
a közeljövőben vitassa meg, tisztázza a Nagy Imre elvtárs által ténylegesen
elkövetett hibákat, valamint azt, hogy a korábbi párthatározatokban
mennyiben voltak túlzások vagy helytelen megállapítások.
Ezen intézkedések lehetővé teszik, hogy a Központi Vezetőség az ügyet elvi
alapon véglegesen tisztázza és lezárja.

Petőfi kör. Nagy Imre körül tömörült kommunisták világosan látták, hogy a rendszer sorsa megpecsételődik, ha nem sikerül reformokkal, engedményekkel Lecsillapítani a tömegek elkeseredését, haragját. Ezek “ reformkommunistáknak” nevezték magukat, akik a terror megszüntetésével, a rendszer megjavításával, reformok bevezetésével akarták elejét venni a várható forradalomnak. Ezért hozták létre a Petőfi Kört, hogy e refomkommunisták fórumot teremtve maguknak, itt keressék a válságból kivezető utat.

Tisztán kell látni! A reformkommunisték nem a forradalmat készítették elő, hanem a forradalom elkerülésével a kommunista rendszert akarták megmenteni. Ez 1994-ben Igazolódott be,amikor a Horn-kormány 6o millió Ft. állami támogatást adott az u.n. 56-os Intézetnek, melynek vezetői és irányítói az 19 53-56 –os reformkommunisták soraiból kerültek ki, akik a forradalom világraszóló győzelmét a kommunisták érdemeként igyekeznek bemutatni.